Kiderült, hogy miután a közbeiktatott oldalak HF-terjesztésével foglalkozott, ez az Antennakönyv végül visszatér a saját válaszára erre a kérdésre!

A "Szórási módok" részből szakasz ugyanezen 17. kiadás 23-30. oldalán:

A VHF állomások hullámenergiája nem múlik el, miután elérte a rádióhorizontot, amelyet ebben a fejezetben már korábban leírtak. Szétszórt, de bizonyos fokig több száz kilométeren keresztül hallható. Minden a Földön és az űr legalább 100 mérföldig terjedő területein potenciális szétszóródást okozhat.

A troposzférikus szórás mindig velünk van […] ez az eredményezi a korábbi szakaszban megadott görbék majdnem lapos részét a megbízható VHF lefedettségről. … Már az 1950-es évek elején a VHF rajongói azt tapasztalták, hogy a VHF-versenyeket nagy erővel, nagy antennákkal és a zaj mélyén lévő jelek megfelelő fülével lehet megnyerni. … Az ionoszférikus szórás nagyjából ugyanúgy működik, mint a tropo változat, [… és] az átugrási zónát marginálisan olvasható jelekkel töltheti ki meteorok ionizált nyomai, véletlenszerű ionizáció kis területei, kozmikus por, műholdak és bármi is bekerülhet az antennamintákba a Föld felett, körülbelül 150-150 mérföldnyire. […]

[félkövér hozzáadással a hangsúlyhoz]

Hasonlóképpen folytatja a „visszaszórást” és a „transzkutános szórást”, mielőtt egy másik szakaszra folytatná a következőt: aurorális terjedés "(amely szintén hatással lehet a VHF-re, de valószínűleg nem kapcsolódik a megbízható terjedési grafikonokhoz).

Tehát röviden: a" szóródást "(sokféle formában) állítják: a mechanizmus, amely lehetővé teszi a VHF jelek hallását több száz mérföldön túl az elsődleges "rádióhorizonton".

Úgy vélem továbbá, hogy az ARRL szerkesztői a különféle szórási módok kísérleti felfedezéseit a korábban említett "modern hullámterjedési ismereteknek" tekintik - ebben a "Szórási módok" részben található pár történelmi hivatkozás ugyanazokkal a dátumokkal, mint a QST-cikk, beleértve a fent idézett "1950-es évek elejét", valamint a Transequitorial szóródást, mint "amatőr 50 MHz-es felfedezést 1946–1947-ben".

Földi, pont-pont terjedési útvonalak létezhetnek a kisugárzott em mezők diffrakciója miatt a terep csúcsain és az ember alkotta struktúrákon, és minden egyes diffrakció veszteséget ad a vételi antennánál a normál inverz távolságú mező veszteséghez egy LOS útvonalon ennek a teljes hosszúságnak.

Az alábbi ábra ezt szemlélteti egy FM rádióállomás esetében, ahol a látóvonal útja erősen el van akadályozva, de a jel jóval ezen az akadályon túl is fogadható.

A valós terjedési út a terepcsúcsok feletti több egyenes vonalú szakaszból állna, amelyek összekapcsolódva összekapcsolják az adó és vevő antennákat.

Ebben a példában a diffrakciók miatti további veszteségek egy LOS-hoz képest Ennek a teljes hossznak az útja 76,59 dB.

A fogadott mező idővel változik a légköri K-tényezőtől és más körülményektől függően.

Tényleg nem tudom - egy áttekintésben túl homályosnak jelöltem volna meg ezt a mondatot -, hogy a szerző mit ért "modern hullámterjesztési ismeretekkel". Ha összehasonlítanom kell ezeket a tudásokat egy 31 éves Ham-cikkel, nos ... nem igazán hiszem, hogy nagy szószóló. A "modern tudás" számomra valószínűleg valami, amit az akadémiai szintű kutatások eredményeztek, és amelyek olyan technológiai területekre oszlanak el, mint például az amatőr rádió, és ezért a ham magban szereplő cikket értelemszerűen nem lehet felhasználni a tudomány 1961-es állapotának leírása¹.

Tehát vitatom " várható rádióhorizontodat"; pusztán azért, mert egy sonka szakértő 1961-ben modellezett valamit, valójában nem nagy ok arra, hogy ugyanezt 1994-ben pontosságra számítsuk.

• képes nem triviális helyzetek tényleges szimulálására, beleértve:
  • a légköri tulajdonságok, például a permittivitás ($ \ epsilon_r $) és a mágneses permeabilitás ($ \ mu_r, világosabb elképzelése) $), valamint a töltéssűrűség ($ \ rho $),
  • a fenti tulajdonságok nemlineáris gradiensei,
  • nem tökéletesen gömb alakú légkör,
  • valójában olyan dolgok vizsgálata, amelyek sokkal-sokkal szemcsésebbek, mint csak annyit mondani, hogy "ok, itt van a troposzféra, amelyet a következő diffrakciós index és a $ $ alpha csillapítással modellezünk, beleértve az effektusokat, mint például a vezetőképesség időjárás-alapú inverzióját stb. .
  • képes modellezni a talaj vezetőképességének hatásait stb. a légkör rétegei sok műholdas és rádiósztronómiai kísérlet alapján
  • sokkal jobban megértik a nagy antennák és környezetük kölcsönhatását

  ---

  ¹ Tudom, hogy a cikket sok sonkás helyen idézik. Még soha nem olvastam.
  Számomra azonban úgy tűnik, hogy a VHF-adás 1961-es hatótávolságának modellezésének alapvetően egyenértékűnek kell lennie azzal, hogy megkérdeznék néhány második világháborús és hidegháborús rádiómérnököt; valójában nem az, hogy a rádió elérése nem túl fontos stratégiai tényező, és nagyon biztos vagyok abban, hogy az összes érintett fél nagyon pontos felvételekkel rendelkezett arról, hogy meddig érhetnek el, és már jóval 1961 előtt azon fognak dolgozni, hogy modelljeiket ennek megfelelővé tegyék. .

  Lehet, hogy ezek a modellek még a napokban nem voltak nyilvánosak, de valójában nem is kellene annyira újrakészíteniük a rakétatudományt. 1994-ben nem lehet "meglepetés" abban, hogy a VHF hogyan terjed a földön - valóban azt gondolom, hogy nagyon érdemes olyan cikkeket írni, amelyek kutatási szintű elméletet, modelleket és kísérleteket hoznak az amatőr tömegekhez (amelyek Hertz szakállával nagyon jók) ilyenkor), de ezeket akkor össze kell hasonlítania az akadémikusok jelenlegi állapotával, nem pedig sonkamagokkal. Ez csak igazságtalan - sok országban egyszerűen korlátozásokat szabtak a rádióhasználatra a második világháború alatt, ezért az amatőr rádióközösségnek csak egy-két évtizedre volt szüksége a felzárkózáshoz. Ez a felzárkózási szakasz különösen gyümölcsöző volt, ami az összes félvezető-technológiával egy időben jelent meg.

  Ennek a fázisnak a hátránya, hogy ha online nézelődik, még mindig sok embert talál az 1960-as évek készleteinek építésében, és még mindig megpróbálja megszerezni a nap ugyanazokat a diódákat és tranzisztorokat - valóban semmi ok, amiért szeretne egy Germanium noise gen– err tranzisztoros erősítőt, ha olcsón kaphat szilíciumot, ha csak nem ragaszkodik az „újrafelfedezés aranykorszakának” anyagához. . Ennek tulajdonítom, hogy sok Kit gyártó és kiadó csak akkor másolja a cikkeket, amíg az eredeti forrás és annak korlátozásai el nem vesznek. Elég rágalom a mai napra.

Történelmileg ez a legjobb évszak (szeptember végétől december elejéig) az északi féltekén, hogy élvezhesse a VHF és UHF terjedés javulásait ("sávnyílások"), amelyeket két (vagy több) különálló réteg közötti éles léghőmérséklet-különbségek okoznak. levegő. Ezek messze fordulnak elő az ionoszféra alatt .

A sávnyitások azonban bármely évszakban előfordulhatnak. A két - kissé összefüggő - típust az alábbiakban ismertetjük.

Hőmérsékleti inverziók

Messze a leggyakoribb típus. Csak a troposzféra két rétege vesz részt.

Gyakran helytelenül „légcsatornának” nevezik ezeket, ahol hirtelen megváltozik a levegő hőmérséklete a magassághoz képest, és akár több száz négyzetmérföldet felölelő területet is lefedhetnek. Általában hideg elzáródás vagy mentén fordulnak elő.

Bár a leggyakoribb ősszel és tavasszal, ismerek egy ohiói sonkát, aki évekkel ezelőtt januárban figyelt fel egy látványos együttes nyitására, ahol a hőmérséklet fagypont fölött -20 ° F-ra csökkent néhány óra alatt . (Még látványosabb lett volna, ha más sonkák is tudnak róla, de ezekben a napokban nem voltak internet- vagy VHF DX-klaszterek.)

Trópusi gömbcsatorna

Eredeti a csatorna három levegőrétegből áll.

Látványosak és nagyobb távolságra is kiterjedhetnek, de ritkák .

A valódi tropo csatorna szinte soha nem fed le olyan területet, amely akkora, mint a hőmérséklet inverziója. A * hullámvezetővel azt feltételezem, hogy a Marcus jelentése: troposzférikus vezetés".

Az alábbiakban a csatorna néz ki. További részletek megtalálhatók itt.

Mind az inverziók, mind a csatornák közös jellemzői

Mindkét inverzió és a csatornák általában akkor fordulnak elő, amikor a levegő viszonylag nyugodt. Ha szeles lesz, a légtömegek keveredni kezdenek, és a szalagnyílás fokozatosan eltűnik.

Tapasztalt VHF / UHF-rajongók megértik, hogy valahányszor forró nap következik, este gyors és nagy hőmérséklet-csökkenés következik be, jó nyitás lehet. Minél nagyobb a csökkenés, annál jobb a DX.

Megállapíthatja, hogy van-e sávja a területén, ha 146.94-es (vagy más nagyon gyakori FM-átjátszó frekvencián) sugároz, majd számtalan hangjelzés, heterodynes és távoli ismétlő azonosító fogadásával, amikor kulcsot bont és hallgat. A jobb zenekarnyitások során ehhez csak egy HT kell, hogy megtapasztalja ezt.

Attól függően, hogy kit kérdez, ez áldás vagy kellemetlenség lehet. ;-) Zavarhatnak és okozhatnak interferenciát mind a helyi, mind a távoli ismétlő csoportokban. Azok a sonkák, amelyek SSB-t vagy CW-t működnek ~ 144,250 alatt, vagy az adott területen lévő szimplex FM frekvenciákon, külön örömnek örülnek.